Januárban kezdődhet el az 5 és 11 év közötti gyerekek oltása Romániában- jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján az országos oltási kampány koordinátora. Az Agerpres tájékoztatása szerint Valeriu Gheorghiţă elmondása szerint az 5 és 11 év közötti gyerekek a már működő oltóközpontokon belül kialakítandó rendelőkben és a családorvosi rendelőkben vehetik majd fel az oltást. Ez a korosztály a Pfizer által kifejlesztett vakcinát kapja, 21 napos eltéréssel két, 10 mikrogrammos dózist. Az oltóanyag-szállítási menetrend szerint az első gyerekeknek szánt vakcinaszállítmány januárban érkezik Romániába, így várhatóan január második felében kezdődhet el ennek a korosztálynak az oltása. Gheorghiţă hangsúlyozta, minden gyermek megkaphatja a vakcinát, a krónikus betegségben szenvedők, illetve a kockázati csoportba tartozó felnőttel egy háztartásba élő gyermekek számára azonban különösen ajánlott az immunizálás. A hatóságok a 20 százalékos átoltottság elérésére számítanak ebben a korosztályban, ami mintegy 240 ezer gyermek beoltását jelentené.