Az országos koronavírus elleni oltási kampány koordinátora, Valeriu Gheorghiță a tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, a vakcinázási kampány második szakasza 5,5 millió 60 év feletti, krónikus beteg és oktató beoltását jelenti Romániában. Az első szakaszhoz, amelyben az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozókat oltják be, 376 oltási központot készítettek elő, ebből 251 már működik. A katonaorvos azt is elmondta, hogy április elején kezdődhet a COVID-19 elleni oltáskampány harmadik, a lakosság széles rétegeit immunizáló szakasza, azonban egyelőre csak becslésekről lehet beszélni az oltás ütemét illetően, ugyanis ez többek között az oltóanyagok érkezésének ritmusától és az oltási kapacitástól is függ.