Iohannis sürgette a NATO romániai harccsoportjának létrehozását – tájékoztat az Agerpres. Klaus Iohannis szerint az Ukrajna elleni orosz agresszió igazolja a legbeszédesebben azt, hogy szükség van a NATO keleti szárnyának sürgős megerősítésére. Az államfő erről a Bukarestben tartott román–lengyel–török háromoldalú találkozó elején nyilatkozott ma. Beszédében üdvözölte, hogy a NATO erősítette a romániai jelenlétét, és döntött a gyorsreagálású haderejének bevetéséről is. Külön megköszönte Lengyelország és Törökország hozzájárulását a katonai szövetség elrettentő képességének növeléséhez, ugyanakkor sürgette a NATO romániai harccsoportjának létrehozását. Iohannis kifejtette: Romániára, Lengyelországra és Törökországra fontos szerep hárul a Fekete-tengeri térség, illetve a NATO keleti szárnya biztonságának és stabilitásának a megerősítésében. Meggyőződését fejezte ki, hogy a három ország együttműködése mindhárom fél számára előnyökkel jár, és növeli a régió biztonságát. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a megnövekedett menekülthullámmal és egy küszöbön álló energiaválsággal küszködő Moldovai Köztársaságnak segítségre van szüksége. Úgy vélekedett, hogy a NATO és az Európai Unió ereje az egységes fellépésben rejlik.