A Szociáldemokrata Párt valamennyi képviselője és szenátora jelen lesz a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány mai vitáján és az azt követő szavazáson – jelentette ki tegnap Marcel Ciolacu. A pártelnök szerint húsz voksra lenne szükség a kormánykoalíciót alkotó pártok részéről ahhoz, hogy az indítvány átmenjen a parlamenten. A román közszolgálati televíziónak nyilatkozó Ciolacu rámutatott, a PSD-s törvényhozók teljes létszámban jelen lesznek az alakulat által benyújtott bizalmatlansági indítvány vitáján, és értesülései szerint a Románok Egyesüléséért Szövetség frakciójából sem lesznek hiányzók. Hozzátette, tárgyaltak az AUR-ral, amellyel nincs “közös politikai projektjük”, de az alakulat nyilvánosan bejelentette, hogy megszavazza az indítványt, amely – Ciolacu szerint – várhatóan a független, illetve a nemzeti kisebbségekhez tartozó törvényhozók részéről is kap majd voksokat.