A fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős minisztérium első olvasatra a kormány elé terjesztett egy olyan kormányrendelet-tervezetet, amely „hosszú távú, rugalmas megoldást” biztosítana Románia számára az építkezési alapanyagok árának megnövekedése okozta problémára – jelentette be tegnap Cseke Attila tárcavezető. Az Agerpres tájékoztatása szerint a miniszter hangsúlyozta, az elfogadásra váró kormányrendelet nem pillatannyi megoldást nyújt a helyzetre, hanem az Országos Statisztikai Intézet által megszabott havi adatokhoz igazított rugalmas, hosszú távú megoldást kínál az építkezési alapanyagok árának mindenkori ingadozására. Így akár egy árcsökkenéssel szemben is alkalmazható lesz az intézkedés – tette hozzá. A tárcavezető rámutatott, az intézkedés hatályba lépése után a kivitelezők kiegészítést kérhetnek az önkormányzatokkal kötött szerződéshez, egy helyi befektetés esetén például. Ez alapján a továbbiakban benyújtott számláknál nem a szerződésben előre leszögezett alapanyagárat, hanem a Statisztikai Intézet által megállapított növekedési arány figyelembe vételével kiszámított árat számolják el. Többletköltség esetén országos finanszírozású programoknál az önkormányzatok a szaktárcához fordulhatnak további finanszírozásért.