Ma délben ünnepélyes megnyitóval avatták fel a borszéki gyógyfürdőt és wellness-központot, a szolgáltatások pedig holnaptól érhetőek el a közönség számára. A Hargita megyei üdülőváros fürdőközpontját a munkálatok megkezdése után 12 évvel adják át. Ez 8 millió euróból épült meg, területe 2900 négyzetméter, kapacitása a nyári szezonban napi 1000, télen pedig napi 700 fő. A bel- és kültéri medencékkel, szaunákkal ellátott, különböző balneológiai kezeléseket, orvosi konzultációt biztosító gyügyfürdőt kezelési jegyekkel és nyaralási utalványokkal is ígénybe lehet venni. A kezelőközpont hétfőtől csütörtökig 12 és 20 óra között, pénteken 12 és 21 óra között, szombat-vasárnap pedig 10 és 21 óra között fogad látogatókat.