Marco Rubio amerikai külügyminiszter ma már Szaúd-Arábiába érkezett. A Kommerszant című orosz lap szerint az amerikai és az orosz delegáció közötti tárgyalások kedden kezdődnek Rijádban. Rubio szombaton telefonon beszélt orosz kollégájával, Szergej Lavrov külügyminiszterrel, Szaúd-Arábiában most személyesen is találkozik majd orosz tisztviselőkkel. A megbeszéléseken részt vesz Mike Waltz, Trump nemzetbiztonsági tanácsadója és Steve Witkoff, a Fehér Ház közel-keleti megbízottja is – idézte a Portfolio a Reuterst. A Kommerszant című orosz lap szerint a tárgyalásokra kedden kerül sor Rijádban. Az amerikai külügyminiszter tegnap úgy nyilatkozott, hogy az elkövetkező hetek és napok fogják eldönteni, hogy Putyin komolyan gondolja-e a békét.