Kedvezően véleményezte tegnap a képviselőház munkaügyi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánítaná január 6-át és 7-ét, azaz vízkereszt napját és a keleti kereszténység karácsonyát. A Szociáldemokrata Párt tervezetéről döntő házként szavaz majd a képviselőház, a szenátus korábban már elfogadta azt. A Nemzeti Liberális Párt képviseletében felszólaló Raluca Turcan azt mondta, nem támogat egyetlen olyan kezdeményezést sem, amely újabb munkaszüneti napot vezetne be, tekintve, hogy 2022. márciusi adatok szerint a munkáltatóknak átlagban napi 327 lej kiadásuk van egy alkalmazottal. A Mentsétek meg Romániát Szövetség képviselője, Cristian Seidler is ellenezte a tervezetet. Szerinte egy ilyen intézkedés elfogadása előtt meg kell vizsgálni, hogy ez milyen hatással lenne a munkaerőpiacra. A tervezet indoklásában a kezdeményezők többek között azzal érvelnek, hogy vallási jelentősége miatt számos ország, köztük Ausztria, Horvátország, Finnország, Olaszország, Lengyelország és Spanyolország is hivatalos ünnepnappá nyilvánította vízkereszt napját. Ehhez az ünnephez szorosan kapcsolódik január 7-e is, amely az ortodox egyházban Keresztelő Szent János napja, a görögkeletiek által még mindig használt Julianus-naptár szerint pedig erre a napra esik a karácsony. Ezért a keleti keresztény hagyományú országokban például Oroszországban, Ukrajnában január 7-e hivatalos ünnepnap – tették hozzá az indoklásban.