A beruházás uniós forrásokból valósult meg. A tegnapi ünnepélyes átadón Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke azt mondta, hogy Maros megyében prioritás, hogy olyan infrastruktúra épüljön, amely megfelelő keretet biztosít a tanulóknak és pedagógusoknak az oktatásra, nevelésre. Szerinte olyan vezetőket kell választanunk, akik értik ennek fontosságát, és akik számára a fejlesztések sorában elsőbbséget élvez az infrastruktúra ilyen irányú korszerűsítése. „Június 9-én ebből a szempontból is döntést hozunk. Közösségünk jövője a tét, és ha ezt megértjük, és mindannyian elmegyünk szavazni, akkor már nyert ügyünk lehet” – mondta Péter Ferenc.