A bukaresti ítélőtábla tegnap este elutasította Ion Dumitrachénak, a Szociáldemokrata Párt Konstanca megyei elnökének előzetes letartóztatását, aki a konstancai kikötőben feltárt ügyben gyanúsított. A politikus ellen vesztegetés és jogtalan haszonszerzés érdekében befolyással üzérkedés gyanúja miatt indított eljárást ebben az ügyben a korrupcióellenes ügyészség. A bírák úgy döntöttek, hogy a PSD Konstanca megyei elnökét 60 napos hatósági felügyelet alá helyezik, amely időszak alatt nem hagyhatja el az országot, és nem veheti fel a kapcsolatot az ügyben gyanúsított Otilia Ifimovval.A keddi délután folyamán a bukaresti törvényszék szintén elutasította további hét gyanúsított előzetes letartóztatását ebben az ügyben, hatósági felügyelet alá helyezve őket. A DNA ügyészei szerint 2024 és 2025 között több üzletember és cég képviselője 2 ezer és 100 ezer euró közötti pénzösszegeket és más javakat ígért a kikötőigazgatóság tisztviselőinek cserében a konstancai kikötő területén működő vállalkozásaik támogatásáért.