A Székelyhon tájékoztatása szerint a városi önkormányzatnak június 15-én lejár a szerződése a Salubriservvel és a megyei Ecolet fejlesztési társulás által szervezett versenytárgyaláson még nem sikerült új szolgáltatót kiválasztani. Tegnap pedig nem tudtak megegyezni a tanácsosok, ezért elhalasztották a megoldáskeresést. Az ülésen elhangzott, hogy ha két héten belül sikerülne is kiírni a versenytárgyalást az új szolgáltató kiválasztására, legkorábban novemberben lenne eredménye, addig azonban szolgáltató nélkül maradna a város. Tóth Andrea, a Maros Ecolect Közösségi Fejlesztési Társulás elnöke elmondta, hogy újra meghirdetik a licitet, remélve, hogy megfelelő ajánlatokkal érkeznek a cégek. Szerinte ideális esetben év végéig lehetne új szolgáltatója Marosvásárhelynek és a környező településeknek, de ha lesznek óvások, meg más akadályok, akkor ez is elhúzódhat.