Fontos döntéseket hozott tegnap délutáni rendkívüli ülésén Csíkszereda önkormányzati testülete. A képviselők többek között jóváhagyták az Anghel Saligny program keretében benyújtás előtt álló támogatási kérelmet, mely a Szécseny, Csiba és Csobotfalva városrészeken történő gázhálózat-bővítést célozza. A pályázatot, melynek 670 háztartás lesz a kedvezményezettje, a Forest Közösségi Fejlesztési Társulással partnerségben szeretnék megvalósítani. Döntöttek a zsögödi Nagy Imre Galéria, illetve két tömbház energetikai felújítását célzó pályázat támogatásról, és elfogadták a központi parkban tervezett kerékpáros pump track pálya megvalósíthatósági tanulmányát is.