Ligia Deca tanügyminiszter tegnap kijelentette, hogy egyeztetne a sztrájkolni készülő oktatási szakszervezeti szövetségek képviselőivel a kollektív munkaszerződésről, és már aláírta a minisztériumi tárgyalóküldöttség összetételéről szóló rendeletet. A parlamentben nyilatkozó tárcavezető elmondta, hogy a kollektív munkaszerződésről szóló tárgyalások elkezdését a szakszervezetek kérték. Deca közlése szerint a szakszervezetek más jellegű – például a túlórákhoz és a bérpótlékokhoz kapcsolódó – követeléseinek rendezésében nem a tanügyminisztérium, hanem a kormány az illetékes. Hangsúlyozta, a szakszervezetekkel folytatott konstruktív párbeszédet tartja a megoldásnak a pedagógusok „tisztességes” és „motiváló” fizetésének biztosítására. Hozzátette: mindent megtesz annak érdekében, hogy a tanév zökkenőmentesen záruljon le. Marcel Ciolacu pedig kijelentette: már tárgyalt az egyik tanügyi szakszervezet vezetőjével a közoktatásban dolgozó pedagógusok tervezett sztrájkjáról, és holnap találkozni is készül az illetővel. Ma 11 és 13 óra között kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a közoktatásban dolgozó pedagógusok – jelentették be tegnap a három legnagyobb oktatási szakszervezeti szövetség képviselői. Közölték azt, hogy ha a kormány figyelmen kívül hagyja béremelési követeléseiket, jövő héttől általános sztrájkba lépnek.