Figyelmeztetnek a tanfelügyelőségek: nem ismerik el az otthonoktatást – tájékoztat a Maszol. A hatályos tanügyi törvény nem ismeri el az úgynevezett homeschoolingot, azaz a otthoni oktatási formát – figyelmeztet az Országos Tanfelügyelőség közleményében hozzátéve, hogy ez sérti a romániai oktatási, valamint a büntetőjogi törvény bizonyos részeit – közölte a Maros Megyei Tanfelügyelőség. Maros megyében jelenleg mindössze négy olyan esetet tartanak számon, hogy a szülők a gyermeküket otthoni oktatási formában taníttatják – közölte Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes. Hozzátette, korábban több ilyen eset is volt, elsősorban a pandémia elején. Ezeket az iskoláskorú gyermekeket azonban időközben újra beíratták a hagyományos iskolai rendszerbe és a különbözeti vizsga letétele után vissza is kerültek a tanintézetekbe. Gabriel Grozav, a másik Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes azt mondta, az Oktatási Minisztériumnak több értesítésben is jelezték, hogy egyes Maros megyei iskolákból kivették a szülők gyermeket, hogy aztán otthoni oktatásban részesüljenek. Hozzátette, az elmúlt időszakban Maros megyében – csakúgy mint országos szinten – a jelenség növekedésnek indult, a koronavírus okozta helyzet miatt pedig felgyorsult.