A két ország együtt nyújtja majd be csatlakozási kérelmét és a hivatalos bejelentés május közepén várható – írja a finn és a svéd sajtó. A két ország NATO-csatlakozásának lehetőségéről az ukrajnai háború miatt kezdődtek tárgyalások több hónappal ezelőtt az Észak-Atlanti Szövetség és Stockholm, illetve Helsinki között, de konkrét lépést ez ügyben eddig egyik kormány sem tett. Az orosz vezetés ugyanakkor azonnal reagált, amint felmerült a svéd és a finn NATO-tagság, mondván, hogy egyiküknek sem javasolja ezt a megoldást. Ellenkező esetben Oroszország kénytelen lesz válaszlépéseket tenni saját biztonsága érdekében – közölte a Kreml. A mostani sajtóhírre Moszkva még nem reagált.