Kijev vezetése felkészült az ukrán főváros kiürítésére, azaz a teljes lakosságnak, mintegy hárommillió embernek az evakuálására abban az esetben, ha teljesen megszakadna az áramellátás – közölte Roman Tkacsuk, a városi közigazgatás biztonsági osztályvezetője a New York Times amerikai lapnak adott nyilatkozatában. A tisztségviselő kifejtette, hogy egyelőre nincs ok arra, hogy az emberek elhagyják Kijevet, a helyzet ellenőrzés alatt áll. A kijevi polgármester is elmondta egy hétvégi tévéműsorban, hogy a fővárosban teljesen megszűnhet az áramellátás, ennek következtében pedig a víz- és távhőszolgáltatás is leáll, ezért arra kérte a kijevieket, fontolják meg a városból történő ideiglenes kiköltözés lehetőségét. Hangsúlyozta, hogy mindent megtesznek, hogy ezt elkerüljék, de minden forgatókönyvre fel kell legyenek készülve.