Míg a Románok Egyesüléséért Szövetség szombati, marosvásárhelyi vonulásának szervezőit és résztvevőit nem büntették meg a hatóságok, addig a márciusi Székely Szabadság Napján békésen részt vevőket több ezer lejjel bírságolták meg – hívta fel a kettős mércére a figyelmet az RMDSZ helyi szervezete. Súlyos események zajlottak Marosvásárhelyen, amelyek nem maradhatnak szó nélkül – írta tegnap esti Facebook bejegyzésében az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, amely szerint az AUR elnökének, George Simionnak a június 24-én tett kijelentései szélsőségesek, soviniszták és teljes mértékben minősíthetetlenek voltak. Mint fogalmaztak, a rendezvény provokáció volt, és éppen ezért elfogadhatatlan, hogy Marosvásárhelyt választották e provokáció helyszínéül. Ezért feljelentést tesznek az Országos Diszkriminációs Tanácsnál George Simion beszéde miatt. A jövőben is kiáll a jogállamiságért és a közösségi jogokért – közölte a szervezet.