Felelősségre kell vonni az ukrajnai atrocitások elkövetőit Bogdan Aurescu szerint – tájékoztat az Agerpres. A Nemzetközi Büntetőbíróságnak felelősségre kell vonnia az ukrajnai háborús bűntettek és atrocitások elkövetőit ­– jelentette ki tegnap a román külügyminiszter. Mint ismeretes nőket és lányokat lőttek le Irpinyben, majd tankokkal gázoltak át rajtuk orosz katonák a város polgármestere szerint. Bucsában pedig legalább 20 civil férfi holttestét találták meg. Összesen 57 ember holttestét találták meg egy tömegsírban a Kijev környéki Bucsában tegnap. Olaf Scholz német kancellár is megszólalt az ügy kapcsán, szerinte ki kell vizsgálni „az orosz hadsereg bűncselekményeit”. Ezt a kivizsgálást kivizsgálást az orosz védelmi minisztérium visszautasította arra hivatkozva, hogy a kijevi rezsim által közzétett összes fénykép és videó, amely állítólag orosz katonák által a kijevi területen lévő Bucsa városban elkövetett állítólagos bűncselekményről tanúskodik, újabb provokáció.