Jelentette be Ludovic Orban miniszterelnök. Az erre vonatkozó törvényhez négy módosító javaslatot fogadtak el. Az egyik módosítás szerint az ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkezők esetében az eredetileg tervezett 90 nap helyett 60 napban szabták meg azt a minimális időszakot, amelynek el kell telnie az engedély kibocsátása és a választások napja között ahhoz, hogy az illető leadhassa voksát az új tartózkodási helyén.Egy másik módosítás alapján lecsökkentik a polgármesteri és helyi tanácsosi székre pályázó függetlenek jelöléséhez szükséges támogató aláírások számát, a harmadik pedig a parlamenti pártok választási irodákban való képviseletét módosítja demokratikusabb irányban – közölte. A negyedik javaslat arra vonatkozik, hogy senki nem tartózkodhat a szükségesnél hosszabb ideig a szavazóhelyiségekben vagy azok környékén. A felelősségvállalás kiiktatja a parlamenti a vitát az idei helyhatósági választások megszervezését módosító jogszabályról. A felelősségvállalással beterjesztett törvények hatályba lépését csak a kormány megbuktatásával akadályozhatja meg a parlament. Ha a törvényhozás három napon belül nem terjeszt be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, vagy a beterjesztett indítvány nem szerzi meg a kormány leváltásához szükséges többséget, a felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezet elfogadottnak minősül.