Az Agerpres tájékoztatása szerint megállapodás született a koalícióban arról, hogy kapjanak étkezési utalványt azok, akik beoltatják magukat koronavírus ellen – jelentette be az egészségügyi miniszter. Ioana Mihăilă részt vett tegnap a koalíciós pártok vezetőinek ülésén. Az egyeztetésről való távozásakor elmondta, megállapodás született arról, hogy 100 lej értékű étkezési utalványokat kapjanak azok, akik felveszik az oltást. A tárcavezető szerint az utalványt a koronavírus elleni vakcina második adagjával, a Johnson&Johnson esetében pedig az első dózissal való immunizálást követően kapnák meg a kedvezményezettek. A miniszter elmondta még, hogy mérlegelik egy oltáslottó szervezésének lehetőségét is, ugyancsak az oltási kedv növelése érdekében. A kormánypártok egyeztetése után Florin Cîţu miniszterelnök megerősítette, hogy a koalíció rábólintott a két kísérleti tervre. Az oltáslottó megszervezésének módját még nem tisztázták. A kormányfő közlése szerint 50 millió lejt szánnak a két projektre.