Több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét ma hajnalban, az első összesítések szerint a katasztrófában közel kétszázan meghaltak – közölték a helyi hatóságok. A legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte. Epicentruma az amerikai földtani intézet szerint 18 kilométer mélyen volt. Több utórengés követte. A térség számos településén házak dőltek romba, sokan a törmelékek között rekedtek. Adana polgármestere szerint a városban két toronyház is összedőlt. A török hatóságok 4-es szintű vészhelyzetet hirdettek a ma hajnali erős földrengés miatt, ami azt jelenti, hogy az ország máris nemzetközi segítséget kér a mentéshez. A rengések Szíria északi részét is sújtották, a beszámolók szerint Aleppóban is több ház összedőlt. A földmozgást a média beszámolója szerint Libanonban és Cipruson is érezni lehetett.