A tanfelügyelőség igazgatótanácsa szeptember 8-án hozott határozatában úgy vélte nem felel meg a tanügyi törvény előírásainak az a mód, ahogyan a marosvásárhelyi városi tanács elindította az iskola újraalapítását, ezért kedvezőtlenül véleményezte az önkormányzati képviselő-testület augusztus 25-i határozatát. A tanfelügyelőség azt közölte, hogy az oktatási minisztériumtól kért szakvéleményt az iskolaalapítási szándékot jelző önkormányzati határozat véleményezéséhez, mostani következtetéseit pedig a minisztériumtól kapott válasz alapján fogalmazta meg. A marosvásárhelyi önkormányzati képviselő-testület augusztus 25-ei ülésén szavazta meg az iskolahálózat struktúrájának módosítását, és ezen belül a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ismételt létrehozását.A vonatkozó törvény értelmében a határozatot szeptember elsejéig kellett elfogadni ahhoz, hogy a 2023-2024-es tanévtől ismét önálló intézményként működhessen a római katolikus gimnázium. Az iskola a szeptember 5-én kezdődött tanévben önálló státus nélkül, a Bolyai Farkas Gimnázium alegységeként folytatja tevékenységét, miután a létrehozását elrendelő 2018-as miniszteri rendeletet a bukaresti legfelsőbb bíróság májusban érvénytelenítette.