Az Agerpres tájékoztatása szerint a plénum a jogi bizottság által továbbított formában szavazta meg a javaslatot, vagyis azzal az indítvánnyal együtt, miszerint bizonyos, főleg korrupciós bűntettek esetén csak a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács hozzájárulásával lehet vádat emelni a bírák és ügyészek ellen. A jogszabályjavaslat többek között előírja, hogy a bírákat és ügyészeket kizárólag a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács bírói, illetve ügyészi részlegének hozzájárulásával lehet őrizetbe venni, előzetes letartóztásba vagy házi őrizetbe helyezni. Bizonyos, főleg korrupciós bűntettek esetén a bírák és ügyészek elleni vádemeléshez is a tanács hozzájárulására van szükség. Tettenérés esetén az ügyészeket és bírákat a törvénynek megfelelően őrizetbe lehet venni, erről azonban haladéktalanul tájékoztatni kell a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási tanácsot. A tervezetet első házként tárgyalta a képviselőház, a végleges döntést a szenátusban hozzák meg.