Franciaország is elismerte hivatalosan a palesztin államot az este a New York-i ENSZ közgyűlésen, ezzel csatlakozva azoknak az országoknak a köréhez, amelyek már korábban megtették ezt a lépést. Belgium, Luxemburg, Málta, Andorra és San Marino szintén el fogja ismerni a palesztin államot, miután vasárnap az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália és Portugália már megtette ezt. Emmanuel Macron francia elnök az ENSZ-ben tartott beszédében a BBC tudósítása szerint kijelentette, hogy eljött a béke ideje, szerinte semmi sem igazolja a Gázában folyó háborút. Franciaország és Szaúd-Arábia egynapos csúcstalálkozót szervezett az ENSZ-ben, amelynek a középpontjában a konfliktus kétállami megoldása állt. A G7-országok közül az USA, Németország és Olaszország nem vett részt az ülésen. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kijelentette, hogy az EU új pénzügyi eszközt hoz létre Gáza újjáépítése érdekében, amit Palesztin Donorcsoportnak nevezett.