Módosításokkal fogadta el a szenátus tegnap döntő házként a közoktatási törvény tervezetét. A jogszabályjavaslat 81 támogató és 28 ellenszavazatot kapott a felsőházban. A Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Románok Egyesüléséért Szövetség kérte, hogy küldjék vissza a tervezetet az oktatási bizottsághoz, igénylésüket azonban elutasították. A két ellenzéki alakulat a törvénytervezet ellen szavazott. Ligia Deca oktatási miniszter történelmi pillanatnak nevezte az új oktatási törvény elfogadását. A legfontosabb változások között szerepel, hogy a középiskolák az országos képességvizsga után a helyek 50 százalékára saját felvételit szervezhetnek, valamint hogy a vallás választható tantárgy lesz az érettségi vizsgán a humán tagozatosok számára. Az új törvény csökkenteni hivatott az egyetemi lemorzsolódást, és második esélyt teremt a fiataloknak a továbbtanulásra. Ezen kívül jelentősen nemzetköziesíti a hazai felsőoktatást – sorolta Ligia Deca. Az USR és Ludovic Orban pártja, a Jobboldal Ereje az Alkotmánybíróságon támadja meg a törvényt.