A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) elfogadta, hogy a nagyváradi Nicolae Bălcescu Általános Iskola, kilenc magyar tannyelvű osztálya mellett két román tannyelvű osztályt is befogad az iskola számára díjmentesen felajánlott épületébe. A tegnap született egyezségről Csűry István püspök elmondta: olyan kiegészítő jegyzőkönyvet csatoltak a polgármesteri hivatallal kötött szerződéshez, amely felfüggeszti az eredeti szerződésnek azt a kitételét, miszerint az iskola magyar tannyelvű osztályait fogadják be az épületbe. A püspök azt is elmondta, hogy a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács megkeresésükre többségi szavazattal úgy ítélte meg, hogy nem történt diszkrimináció. Hozzátette, a polgármester vállalta a még hiányzó minisztériumi jóváhagyások beszerzését ahhoz, hogy a tanítás a református egyházi épületben is megkezdődhessen. Florin Birta, Nagyvárad polgármestere az Ebihoreanul.ro portálnak elmondta: az egyházzal kötött szerződést a 2022-2023-as tanévre módosították, úgy, hogy immár lehetővé válik a román tannyelvű osztályoknak is a református egyházi épületbe való költöztetése. A polgármester azt közölte, hogy legalább egy román osztály odaköltözik. Továbbá valószínűsítette, hogy a következő héttől már nem kell két váltásban tanulniuk a Nicolae Balcescu Általános Iskola diákjainak.