Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke tegnap késő esti sajtótájékoztatóján, a Szerbiában aznap tartott választások eredményeit kommentálva fejezte ki elégedettségét a magyarországi, illetve Szerbiai választásokkal kpacsolatban. Kiemelte, a VMSZ azt szerette volna elérni, hogy Szerbiában Aleksandar Vucic maradjon a köztársasági elnök, és az előzetes eredmények szerint ez a cél megvalósult. A másik fontos célkitűzés az volt, hogy Magyarországon a Fidesz-KDNP maradjon kormányon, és ez is megvalósult. Mindezek mellett cél volt az is, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség megőrizze a legitimitását, és ne törjön meg az érdekérvényesítő ereje.. Pásztor István kiemelte, a VMSZ 5 vagy 6 mandátum megszerzésére számít a 250 tagú parlamentben. Az utóbbi két évben 9 képviselője volt a magyar pártnak Belgrádban. Az előzetes eredmények szerint hét szerb párt jutott be a szerbiai törvényhozásba, valamint öt nemzeti kisebbségi párt.