Összeült vasárnap a parlament, hogy megvitassák és szavazzanak az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványokról. Ezt, az AUR kezdeményezte. A POT és az SOS Románia képviselőinek aláírásával nyújtották be a Bolojan-kormány ellen, miután hétfőn felelősségvállalással fogadták el a második deficitcsökkentő csomagot. Az öt törvénytervezet közül négy esetében nyújtottak be bizalmatlansági indítványt. Megkérdőjelezték az egészségügyi reformot, az adómódosításokat, az állami vállalatok átszervezését és az autonóm hatóságokat érintő intézkedéseket. Csak a bírák és ügyészek szolgálati nyugdíjának feltételeit módosító jogszabályba nem kötöttek bele. A maratoni ülésen mind a négy ellenzéki indítvány megbukott, a felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezetek pedig elfogadottnak minősülnek. A továbbiakban két napon belül megtámadhatóak az alkotmánybíróságon. A Hotnews forrásai szerint az AUR élni fog ezzel a lehetőséggel. A viták során Ilie Bolojan kormányfő hangsúlyozta, hogy ha most meghozzák a szükséges intézkedéseket, akkor jövő év derekára rendeződik az ország gazdasági helyzete és növekedésnek indul.