A döntés oka egyrészt eredményes oltási program, másrészt az, hogy az omikron variáns jóval kisebb arányban okoz súlyos betegséget, mint az előzőek. Az Euronews a WHO főigazgatóját idézi, aki azt mondta, felszólít minden országot, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel – ne csak oltásokkal! – védjék az embereket. Úgy vélik, korai lenne bármely országnak is győzelmet ünnepelni. Ennek ellenére Dánia az egyik első uniós ország, amely eltörölte a legtöbb korlátozást arra hivatkozva, hogy a koronavírus-járványt már nem tekinti „társadalmilag kritikus betegségnek”. Az indoklás szerint az omikron nem ró súlyos terhet az egészségügyi rendszerre, magas az átoltottság, illetve az ország erős tesztelési képességgel rendelkezik. Norvégia is azonnali hatállyal megszünteti a korlátozási intézkedések nagy részét. Már nem kötelező az otthoni munkavégzés, a vendéglátóhelyeken pedig 11 óra után is lehet alkoholt felszolgálni. Franciaország pedig megszünteti a sport- és kulturális rendezvények nézőszámkorlátozását. A nyilvános helyekre való belépés csak oltási igazolvánnyal lehetséges, a maszkviselés pedig a tömegközlekedési eszközökön még kötelező, szabadtéren viszont már nem.