Romániában egyetlen korcsoportban sincs 40 százalék fölötti átoltottsági arány, és a legmagasabb kockázati kategóriába tartozó, 60 év felettiek mindössze egyharmada oltotta be magát – derül ki a közegészségügyi intézet által közzétett adatokból. A Digi24 tájékoztatása szerint eközben az új fertőzések száma több mint egy hónap után 100-ra emelkedett, mi több, heti bontásban még rosszabb a helyzet. A vasárnappal záruló héten 39 százalékkal több fertőzést szűrtek ki az előző héthez képest, március óta először ismét emelkedett az egy hét alatt azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Mindeközben az Egészségügyi Világszervezet és a hazai tisztviselők is a világjárvány új hullámának megjelenésétől tartanak. Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter azt nyilatkozta, a koronavírus fertőzőbb változatának számító delta variáns augusztus végére domináns lesz Európában és Romániában is.