Egyes minisztériumok további pénzalapokat kapnak a költségvetés-kiigazításkor közölte ma Florin Cîţu kormányfő. A miniszterelnök ugyanakkor leszögezte, meg kell tartani az előirányzott 7,16 százalékos deficitet. Cîţu hozzátette, a 2021 második negyedévére vonatkozó költségvetés-végrehajtási elemzés szerint ebben az időszakban a kiadások a legtöbb területen, de különösképpen a tőkekiadások és a vissza nem térítendő külső forrásokból finanszírozott projektek esetében a tervezett szint alatt maradtak. A fő hitelutalványozóknak a vissza nem térítendő külföldi források felhasználásának növelésére irányuló intézkedéseket kell hozniuk, és nagyobb szigorral kell beütemezniük negyedéves viszonylatban a közkiadásokat, mutatott rá a komrányfő.