A BestJobs által végzett felmérésből az is kiderül, hogy a munkavállalók csupán 20 százalékának van három hónapra elegendő, 10 százalékának pedig hat hónapra elegendő félretett pénze. Egy évre elegendő megtakarítása viszont csak 7 százalékuknak van. A felméréséből azt is megtudhatjuk, hogy minden második romániai dolgozó tart attól, hogy gazdasági válság következik a koronavírusos járvány után. A megkérdezettek egyharmada fél, hogy elkapja a vírust, és 11 százalékuk lehetségesnek tartja, hogy a következő időszakban elveszíti munkahelyét. A kérdőívet kitöltő munkavállalók majdnem fele gondolja azt, hogy a koronavírus okozta válság érinteni fogja munkaadóját és ebben az esetben nehezen találna új állást. A munkaadók fele viszont azt nyilatkozta, hogy a járvány romániai súlyosbodása esetén is van terve a vállalkozása életben tartására. Több mint fele állította azt, hogy egyelőre nem érintette negatívan cégüket a pandémia.