A jégkorong Erste Liga új, tizenhetedik idénye szeptember 13-án rajtol. Több változás is lesz a következő bajnoki szezon lebonyolításában. A cél, hogy a csapatok minél több kompetitív mérkőzést játsszanak – számolt be a Magyar Jégkorong-szövetség. A tervek szerint a játéknapokat pénteken és vasárnap tartják az idény során. Az alapszakasz ebben az idényben 36 mérkőzésből áll majd, és február 12-én zárul. Minden csapat négyszer játszik egymással, kétszer otthon, kétszer idegenben – áll az Erste Liga honlapján megjelent közleményben.