A belügyminisztérium szombaton közölte, hogy eddig összesen 5 ezer 434 elektronikus személyi igazolványt bocsátottak ki a hatóságok Kolozsváron és Kolozs megyében a múlt év augusztus 2-án elindított kísérleti program keretében. A programot jövő év közepén terjesztik ki Bukarestre és az év végén az egész országra. A tárca felhívást intézett azokhoz az állampolgároknak, akiknek a személyi igazolványuk a veszélyhelyzet idején, azaz 2022. március 9. előtt járt le, hogy újítsák meg az okmányukat, mert ezek csak 2022. június 7-ig maradtak érvényesek. A lakosságnyilvántartási hivatalok idén március 9. és november 9. között összesen 1 millió 746 ezer 460 személyi igazolványt bocsátottak ki. Időpontfoglalást a programare-cei.mai.gov.ro-n kérhetnek az érdeklődők, emellett a lakosság-nyilvántartási hivatal honlapján további információkat találnak az időpontfoglalásról, a szükséges dokumentumok benyújtásáról és az okmány kibocsátásáról.