Az elmúlt 24 órában 7 ezer 658 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – közöltWHO,e tegnap az egészségügyi minisztérium. Ez több mint kétszerese az egy nappal korábbi esetszámnak. Legutóbb februárban azonosítottak hétezernél több koronavírusos fertőzöttet. A legtöbb új esetet Bukarestből (1524), Brassó (473), valamint Kolozs (467), Konstanca (444), Temes (320) és Prahova (273) megyéből jelentették. A WHO európai regionális igazgatója azt mondta, hogy gyorsítani kell az oltási kampányt az európai országokban, és ismét be kell vezetni a maszkviselést, mert az utóbbi időben nőni kezdett a koronavírus-fertőzések száma Európában. Szerinte ha most nem cselekednek az országok, akkor később sokkal szigorúbb lépésekre lesz szükség.