A szenátus alkalmazottainak számát 796-ról 618-ra, az intézmény gépjárműparkját és üzemanyagkeretét pedig 20 százalékkal csökkentik – jelentette be ma Ilie Bolojan. A parlamentben tartott sajtótájékoztatóján a felsőház elnöke elmondta, hogy a szenátus általa javasolt új szervezeti felépítése a jóváhagyása után, a február elején kezdődő tavalyi ülésszakban lép hatályba, és a végrehajtása várhatóan március végére fejeződik be. Ilie Bolojan hangsúlyozta, hogy a szenátus tevékenysége nem fogja megsínyleni az átszervezést, de jelentős összegeket takarítanak meg. A házelnök tájékoztatása szerint a szenátorok munkaprogramja is módosul. Eddig a munka hétfőn a plenáris ülésen, kedden pedig a szakbizottságban zajlott, de ezentúl szerdán is lesz plenáris ülés, a csütörtököt pedig a törvénytervezetek közvitájára szánják. A vitákra szakértőket is meghívnak, így a felsőházban elfogadott jogszabályok minősége is javulni fog – részletezte Bolojan.