A védelmi minisztériumnak (MApN) márciusban 74.097 alkalmazottja volt, ami 1.061-el kevesebb, mint az előző hónapban. A tendencia továbbra is az, hogy a személyzet elhagyja a rendszert – figyelmeztetnek katonai szakértők. Csak tavaly körülbelül hatezren hagyták el a védelmi tárcát – írja az adevarul.ro. A több mint 25 ezer fős létszámhiány különösen érzékeny időszakban, az ukrajnai háború kellős közepén érinti a minisztériumot, ezért pár hónappal ezelőtt úgy döntött, hogy több mint ötezer hivatásos katona és altiszt állására szervez toborzó akció. A kezdeményezés azonban egyelőre nem járt különösebb sikerrel. Romániának egy hozzávetőlegesen 120 ezer fős hadseregre lenne szüksége.