A Szociáldemokrata Párt elnöke, Marcel Ciolacu szerint a koalíció legalább 2025-ig szabályozná az energiaárakat. Tegnapi sajtótájékoztatóján a politikus elmondta, hogy a kormánypártok vezetőinek döntése szerint két jogszabályt dolgoznak ki. Az egyik a jelenleg hatályban lévő energiarendeletet módosítaná a parlamentben úgy, hogy az ársapka kedvezményezettjeinek köre kiterjedjen az egyházakra, az egyszülős, illetve a sokgyermekes családokra, az orvosi segédeszközökre szorulókra, a fővárosi metróvállalatra és a vízművekre is. A másik jogszabály egy sürgősségi rendelet lesz a januártól hatályba lépő árszabályozási mechanizmusról. Azt szeretnék, ha legalább 2025-ig alkalmaznák ezt a mechanizmust, jelentette ki a politikus, hangsúlyozva, hogy a jelenlegi lakossági energiaárak januártól nem változnak. Ciolacu elmondta, az egyetlen módosulás, hogy a havi 255 kilowattóránál több áramot fogyasztó háztartásoknak nem a piaci árat, hanem 1 lej 30 banit kell fizetniük kilowattóránként a sávhatárt meghaladó energiamennyiségért. Emlékeztetett arra, hogy az áram piaci ára jelenleg meghaladja a 4 lejt.