A Románok Egyesüléséért Szövetség parlamenti képviselői újabb bizalmatlansági indítványt fognak kezdeményezni, ha a kormány parlamenti felelősségvállalással fogadja el a második deficitcsökkentő csomagot – jelentette be tegnap a párt szenátusi frakciójának vezetője. Petrișor Peiu sajtótájékoztatón leszögezte, hogy amennyiben a kabinet parlamenti felelősségvállalással fogja elfogadtatni a második deficitcsökkentő csomagot is, az AUR törvényhozói kétségtelenül bizalmatlansági indítványt fognak kezdeményezni, és remélik, hogy találnak még 30 törvényhozót más ellenzéki pártoktól, akik aláírják a kezdeményezést. Az AUR törvényhozói azonban mind aláírják majd a kezdeményezést – hangsúlyozta. Peiu szerint a csomag egyes intézkedései nagyon meg fogják terhelni a romániai középosztályt és a vállalkozói szférát. Ezek egyike az egészségügyi szolgáltatási járulék (CASS) felső határának a megemelése a szakmai tevékenységeket űzők esetében, akik közé nem csupán az ügyvédek tartoznak, hanem sok más szakma, amelyekből a középosztálybeliek élnek – mutatott rá a szenátor.