Bejelentette visszavonulását Simona Halep, miután két játszmában kikapott az olasz Lucia Bronzettitől a kolozsvári 250-es tenisztorna (Transylvania Open) első fordulójában. Elégedett a pályafutásával, álmaiban sem gondolta volna, hogy eljut idáig. A családja a kezdetektől fogva mellette volt, nélkülük nem lenne az, aki most. (…) Megbékélt a döntéssével – a teste egyszerűen nem bírja a terhelést, így nem tud visszatérni arra a szintre, ahol korábban szerepelt – mondta a 6:1, 6:1-es vereséggel végződő mérkőzés után Simona Halep. A 33 éves román teniszező pályafutása során két Grand Slam-tornát nyert meg (2018-ban a Roland Garroson, 2019-ben Wimbledonban diadalmaskodott), továbbá kilenc mestertornát (WTA 1000) is meg tudott nyerni. Egyéniben összesen 24 tornagyőzelmet könyvelhetett el, s összesen 64 hétig vezette a WTA világranglistáját. A 33 éves, kétszeres GS-bajnok teniszezőt 2023 szeptemberében két különböző doppingvétség miatt 2026 októberéig eltiltották, de ő mindvégig az ártatlanságát hangoztatta, és jelezte: sohasem használt tudatosan tiltott szert. Az ügyben fellebbezett a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), amely négy évről kilenc hónapra csökkentette a büntetést. A román játékos 2024 márciusában, Miamiban tért vissza, de sérülésekkel küzdött, s már nem tudta visszaverekedni magát a sportág élmezőnyébe.