Az Ukrajnával vállalt szolidaritásra kérte az európai államokat a PNL elnöke, Nicolae Ciucă kormányfő az Európai Néppárt kongresszusán tartott beszédében. Ciucă beszámolt arról, hogy Románia első perctől mindent megtett a több mint 1,1 millió ukrajnai menekült megsegítése érdekében, szállást, biztonságot nyújtott számukra. Több mint 85 ezer ukrán állampolgár most is Romániában van, közülük 30 ezer gyermek; az ország pedig gondjukat viseli, az ukrán gyerekek romániai iskolákba járnak – mondta a miniszterelnök. A PNL elnöke beszédében a Moldovai Köztársaság uniós tagjelölti státuszának megadása mellett foglalt állást. A PNL vezetősége az Európai Néppárt tisztújító kongresszusán vesz részt, amelyen a következő három évre választják meg a páneurópai politikai alakulat új vezetőségét. Kedd este a német Manfred Webert választották meg a pártelnöki tisztségbe.