Az MTI tájékoztatása szerint a román parlament házelnökeihez címzett levélben kért magyarázatot a Velencei Bizottság arra, hogy miért mentette fel tisztségéből a törvényhozás Renate Weber ombudsmant mandátumának lejárta előtt. A Velencei Bizottság szerint az alapjogi biztost csak alapos indokkal, a törvény által szabályozott esetekben lehet jogszerűen visszahívni, akkor, ha képtelen ellátni feladatát vagy ha tisztségével összeegyeztethetetlen módon cselekszik. Anca Dragu, a román szenátus elnöke úgy értékelte: a Velencei Bizottság nem bírálatot fogalmazott meg, hanem tájékoztatást kért Renate Weber felmentésével kapcsolatban, amit a törvényhozás jogi bizottsága fog előkészíteni. Mint ismert, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt a bukaresti alkotmánybíróságnál is óvást emelt a parlament múlt heti határozata ellen, a PSD elnöke pedig jelezte, hogy az Európai Bizottságnál és a Velencei Bizottságnál is bepanaszolja a bukaresti jobbközép kormányt, amiért a „jogállamiságot megsértve váltotta le az ombudsmant, és a közszolgálati média vezetőit.