Az USR közleménye szerint a Iulian Bulai képviselő által benyújtott kérést szavazattöbbséggel jóváhagyta az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének monitoring bizottsága. Stelian Ion képviselő közölte, az igazságügyi törvények tervezeteinek parlamenti elfogadása előtt szükség van az ET alkotmányjogászokból álló tanácsadói testületének véleményezésére. A politikus a kormánykoalíciót arra kérte, hogy az igazságügyi törvényekkel foglalkozó parlamenti különbizottság csak a Velencei Bizottság álláspontjának ismeretében fogadja el a jelentését a jogszabályokról. A volt igazságügyi miniszter emlékeztett arra, hogy a Velencei Bizottság korábban több alkalommal is jogosnak találta az USR észrevételeit. Szerinte így történt ez a „Dragnea-korszakban” az igazságügyi törvények esetében, illetve az igazságszolgáltatás szereplőinek bűncselekményeit vizsgáló különleges ügyészség felszámolásáról szóló törvénytervezet vitájakor is.