Az Európai Bizottság alelnöke lesz Románia biztosjelöltje, Roxana Mînzatu. Az emberekért, készségekért és képzésért felelős alelnöki posztot kapja Románia jelöltje, Roxana Mînzatu az Európai Bizottságban – jelentette be ma Brüsszelben a testület elnöke, Ursula von der Leyen. Tájékoztatása szerint Roxana Mînzatu az oktatásért, a kultúráért, a színvonalas foglalkoztatásért és a szociális jogokért felel majd. Főként az uniós szakképzési politikákat és a szociális jogok európai pillérét fogja irányítani. Azokra a területekre fog összpontosítani, amelyek elengedhetetlenek a társadalom egyesítéséhez – jelentette ki sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság elnöke. A német politikus elmondta, hogy az új összetételű Bizottság karcsúbb lesz, összekapcsolt posztokkal, és nem egyetlen alelnökkel, hanem hat ügyvezető alelnökkel fog működni. Közölte azt is, hogy 11 nő van a testületben, ami negyvenszázalékos arányt jelent.