Az alapélelmiszerek árának csökkentését célzó módszer kidolgozásáról tárgyalt tegnap Marcel Ciolacu miniszterelnök a kiskereskedelmi üzletláncok szövetségének képviselőivel – tájékoztatott a kormány. A találkozót követően Marcel Ciolacu rámutatott, az üzleti szféra nyitott arra, hogy párbeszéd útján létrehozzanak egy életképes, egyszerű és világos mechanizmust, amely a kormány többi ez irányú intézkedése mellett hozzájárul majd az infláció csökkentéséhez és a vásárlóerő növeléséhez. Hozzátette, a kabinetnek eltökélt szándéka egy számjegyűre csökkenteni az inflációt az év végéig. Meggyőződése, hogy az üzleti szférával partnerségben sikerülni fog elérni ezt – fogalmazott. A kiskereskedelmi hálózatok szövetségének képviselői méltányolták a párbeszédre való nyitottságot, és elvi hozzájárulásukat adták egy ilyen mechanizmus kidolgozásához – közölte a kormány. A tájékoztatás szerint holnap reggelig még egyeztetnek a konkrét intézkedésekről. A Victoria-palotában tartott találkozón a miniszterelnök mellett részt vett Marian Neacşu kormányfőhelyettes, Florin Barbu mezőgazdasági miniszter, továbbá a Versenytanács, az adóhatóság, az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság, valamint az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság képviselői is.