Áprilistól heti ötre növeli budapesti járatainak számát a marosvásárhelyi reptér- tájékoztat a Maszol. A Marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtér járatsűrűségnövelést jelentett be a magyar főváros irányába, miután március 7-től a szomszédos országban is feloldottak minden korlátozást. A repülőtérről indított célállomásokra növekvőben van az utaslétszám, a repülőtér vezetése pedig már tárgyal az új járatok bevezetéséről. Peti András, repülőtérigazgató elmondása szerint jelenleg két-két járat közlekedik a németországi Dortmundba, illetve Memmingenbe, továbbá heti két járatunk van Londonba és április elsejétől a heti két járatról ötre növekedik a Budapesti repülőjáratok számát. A nyár is ígéretesnek tűnik, Marosvásárhelyről egyelőre Egyiptomba, Törökországba és Görögországba utazhatnak majd a nyaralni vágyók.