Florin Cîţu kormányfő tegnap bejelentette, hogy aláírta a Művelt Románia projekt végrehajtását nyomon követő tárcaközi bizottság létrehozásáról szóló határozatot, hangsúlyozva, hogy az országos helyreállítási terven keresztül 3,6 milliárd euróval finanszírozható ez a program, tájékoztat az Agerpres hírügynökség. A bizottságban többek között az oktatási, a pénzügyi, az egészségügyi, valamint az ifjúságért és sportért felelős minisztérium képviselteti magát. A miniszterelnök kifejtette, a testület ülésein részt vesznek a miniszterelnök-helyettesek is. Elnöke a kormányfő, az alelnöke pedig az oktatási miniszter. Az Államelnöki Hivatal állandó meghívottként szintén részt vehet a bizottsági üléseken, de ami ennél is fontosabb, hogy oktatási szakemberek és a civil szféra képviselői is jelen lehetnek meghívottként.