Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter tegnap a Digi24-nek nyilatkozva elmondta, sürgősségi rendelettel teszi lehetővé a kormány, hogy az emberekre veszélyes, agresszív medvéket az engedélykéréstől számított 24 órán belül kilőjék. A tárcavezető szerint mára már a romániai medvepopuláció minden kétséget kizáróan túlszaporodott. Éppen ezért a kormány úgy módosítaná a törvényt, hogy lehetségessé váljon az azonnali beavatkozás az emberi élet védelmében. A tervezett új procedúra szerint, ha egy településen gondokat okoz egy medve, a probléma jelzésétől számított 24 órán belül a helyszínre megy egy csendőrökből és vadászokból álló csoport. Ők felmérik a helyzetet, és a fokozatosság elvét követve járnak el.