Az Agerpres tájékoztatása szerint az országos vészhelyzeti bizottság tegnap elfogadott határozatában javasolja a veszélyhelyzet újabb 30 nappal való meghosszabbítását július 12-étől kezdődően az ország egész területén. Ugyanezen időszakban érvényesek maradnának a járvány terjedését fékezni hivatott intézkedések is. A legjelentősebb módosítás értelmében 90 napról 180 napra növelik a korlátozó intézkedések hatálya alól való felmentés időtartamát azok esetében, akik kigyógyultak a COVID-19-ből. Ennek értelmében azok is részt vehetnek szabadtéri előadásokon, koncerteken, fesztiválokon, kulturális rendezvényeken, valamint a zárt térben tartott esküvőkön és keresztelőkön, akik átestek a koronavírus-fertőzésen, és az első pozitív teszteredménytől legalább 15 és legtöbb 180 nap telt el. Az erről szóló határozatot mai ülésén fogadja el a kormány.