Az Agerpres tájékoztatása szerint a Szociáldemokrata Párt elnöke úgy véli, Cîţu az nem mondott igazat, amikor a tragédia napján azt álította, hogy a kórházaknak szánt összeg 95%-át bérekre és pótlékokra fordítják. Meglátása szerint ‘az igazság megtalálható a pénzügyminiszterként éppen Florin Cîţu által felügyelt 2020-as költségvetés aktáiban: az egészségügyi alkalmazottak bérei és pótlékai a költségek kevesebb mint kilenc százalékát tették ki, azaz kevesebb mint egytizedét annak, amit a miniszterelnök nyilatkozott, ugyanakkor a beruházásokra alig 2,5 százalék jutott.